I AM
Horváth Marianna coach, gestalt terapeuta gyakornok és a szocioterapeuta-művészetterápiás csoportvezető képzés hallgatója vagyok. Jelenleg egyéni ügyfeleket vállalok: coaching, gestaltterápia és művészetterápia folyamatokban.
Mottóm: szeretet az élet, mantrám: iamloved.
Életem nem feltétlenül a társadalmi konvencióknak megfelelően alakul(t eddig). Melyet éveken keresztül nem fogadtam pozitívan, sőt önmagam ostoroztam, szomorú és negatív voltam, saját problémáimban vergődtem. Hibáztattam magam és a legkisebb empátiával kezeltem azt, hogy nem ott tartok az életemben, ahol az egóm szerint kellene…. Leginkább romboltam magam, mintsem építettem volna.
Több, mint egy évtized önismereti út eredményeként illetve néhány további krízishelyzetnek köszönhetően azonban teljesen más életet élek ma már (persze az emberi természetnek megfelelően hullámvölgyek mindig voltak és lesznek is).
Közel 600 óra egyéni terápián vettem részt eddig, nem számolva az egyéni és csoportos terápiás vagy coaching alkalmakat. A KIP (Katathym imaginatív pszichoterápia) és a gestalt- és művészetterápiákban megtapasztaltam a saját bőrömön-lelkemen nagyon sok mélységet és magasságot, mélyre hasító felismeréseket, energizáló új lehetőségeket, szívfacsaró érzéseket és izgalmas új nézeteket egyaránt.
„Minden terápiás eszköz csak akkor használható, ha a terapeuta saját magán is megtapasztalja a módszer működését.” Csóka Judit
Kliensként szerzett tapasztalataim és iskolai tanulmányaim adják számomra terapeuta létem kereteit:
- a coach, terapeuta lét egy szolgálat számomra,
- hiszek abban, hogy kapcsolati sérülést csakis kapcsolatban lehet gyógyítani,
- fontos számomra, hogy a Kliens érezze nincs egyedül ebben a folyamatban,
- hiszek abban, hogy az itt és most-ban megjelenik a múlt, csakis idő kérdése, hogy a mintázatok, a valós elakadásaink felszínre kerüljenek,
- hiszek abban, hogy a test bölcsebb, mint az agyunk – így érdemes megtanulni meghallani, érzékelni, teret adni a test jelzéseinek,
- fontos érték számomra, hogy önmagam adjam a Kliensnek, a szeretet és empátia erejével – együtt lenni a mélyben, a sötétségben – együtt meglátni az új perspektívákat, képesnek lenni elmozdulni az ismert régitől, újat építeni és tudást szerezni,
- számomra a szabadság lételem, így Klienseim számára is biztosítom: módszereket, lehetőségeket, kísérleteket felkínálva kipróbálásra – miközben tudom, a Kliens tudja leginkább neki mire van szüksége.
Klienseimet abban támogatom, kísérem, hogy másként tudjanak jelen lenni saját életükben, hiszen minden ember képessé válik arra, hogy
- tudatosítja saját felelősségét életének, kapcsolatainak alakításában,
- rá tud nézni különböző nézőpontból egy adott helyzetre, akár távolabbról szemlélve, akár kikockázva egy adott helyzetet lépésről lépésre,
- a berögzült, de mostanra nem az egyént szolgáló reakciók átírása is megtörténjen – képessé válva a döntésre, hogyan reagáljon,
- kísérletezéssel újabb és újabb eszközöket találjon önmaga támogatására és önmaga megtalálására, megismerésére egyaránt.
Tarts velem és szeresd magad!
Sokan kétkednek, hogy egy coach, terapeuta vagy tanácsadó mit is tehet értük. Megértem, mindenkinek más az útja és a megoldása is – a coaching, a terápiás ülések tökéletes teret adnak ahhoz, hogy ítélkezés, tanácsadás nélkül, szeretettel és támogatással mindenki rátaláljon egy még jobb útra! Ráadásul a saját lelkéből!
Iskoláim
Szocioterapeuta-művészetterápiás csoportvezető képzés – MMSZKE, 2023-
Gestalt Terápia képzés – BGI, 2021-
GROW Integrált coach haladó képzés – GROW, 2021.
GROW Integrált coach alapképzés – GROW, 2020.
Okleveles közgazdász – Miskolci Egyetem, 2006-2009.
Közgazdász – Szolnoki Főiskola, 2002-2006.